Szívem szívből adom Neked,
Talán Te ezt mégsem hiszed.
Neked adnám az életem,
Érted feladnám a létemet.
Ezt sokszor mondtam már Neked,
De Te mégis mindig ellököd a kezem.
Csak a hiányod érzem,
Szívemből vérzek.
Vakítanak a könnyek,
Csak kéne egy ötlet,
Hogy ismét átöleljelek és érezzem,
Hogy itt vagy velem és létezem.
Nélküled egy üres lélek vagyok,
Ha nem vagy itt csak pangok,
Az üresség marja szívemet,
Csak esélyeket kérhetek.
De Te nem bízol bennem,
Nem tudom mit kéne tennem…
„Elhidegültünk a szívem sem forró,
Úgy érzem magam, mint egy elszáradt kóró.
Ha rajtam múlna, már nem lenne barátom,
Azt látom néha szinte idegen a családom.
Ez mind az én hibám, mindenért bocsánat.
Magányos vagyok, csak nézd meg a szobámat!
Sötét és kihalt nincsenek emlékek halomban,
Didereg a szívem, ott kuporog a sarokban.
Érzelmeim tengere befagy és kiapad,
Nem vagyok más csak egy kiszáradt sivatag.
Csak most érzem tettem szörnyű oldalát,
És sajnálom, hogy akkor nem figyeltem oda rád.
Forró a nappal, de az éjszaka jéghideg,
Hogy itt legyél velem Neked nem éri meg.
Pedig én is vágynék már, akarom, kérlelem,
Ha kibírsz még engem, kérlek légy velem.”
