Helgicica

Megkérdezted mi baj van.

Mosolyogtam és mondtam, hogy semmi.

Ezután megfordultam és azt suttogtam minden…

Nem mindenki azért megy el, mert el akar menni.. van aki azért, mert már nincs értelme tovább maradni....

Amikor érzed, hogy már nem érzel semmit,

Csak a fájdalom mi legbelül gyengít.

Odalép hozzád, kérdezi mi bánt,

Egy darabot a szívedből egyből kiránt.

Nem vágja le, hogy mit érzel belül,

Csak a bánatot látja mi a szemeden kiült.

Hunyd le a szemed, élvezd az álmot,

Másra sem vágysz minthogy karjába zárjon.

De mért nem érti? Ezt mért nem érzi?

Minden pillantásod a jelenlétét kéri.

Nézi, tekinteted a semmibe mered,

Nem tudod elfelejteni az együtt töltött perceket.

Látja , hogy sírsz, mégsem érti mért,

Szíved legbelül csak egy dolgot félt.

Félted az érzést, félted a vágyat,

Csak próbálsz örömöt keresni a mában.

Félsz újra szeretni, majd ismét feledni,

Hisz érzed ebből semmi sem fog kisülni.

Vajon mért? Csak mond el, hogy mért?

Talán az élettől túl sokat kérsz?

Vagy talán a vártnál többet remélsz?

Inkább fordíts hátat a világnak és élj!

A világ fájdalmát már nem bírom elviselni,

A szenvedést a szívemből nem tudom eltörölni.

Az emberek fájdalmát szívemben hordozom,

A rosszul hozott döntéseiket magamhoz láncolom.

Hibákból élünk, hisz ez tesz minket emberré,

De ha a hatalom a kezedben lenne, mond el nekem mit tennél?

Mindenkinek nehéz a helyes úton járni,

És a rossz gondolatot a fejekből kizárni.

Ha kívánhatnék én csak egy dolgot kérnék,

Hogy ezen a Földön mind békességben élnénk.

Sok dolog van még amit el szeretnék érni,

Csak egy dolgot szeretnék nyugalomban élni.

Nem kérek én sok mindent, nem hajt a kapzsiság,

A szívemben a sötét oldal csak a fájdalom már.

Az emberek a világon egyre többet akarnak,

És nem elégednek meg az apró dolgokkal.

Egy gyönyörű látvány nekik már semmiség,

Nekem feldobja a kedvem egy egyszerű jelenség.

Ahogy rásüt a Nap a vakító tengerre,

És oly szépen csillog mintha kristályból lenne.

Valószínőleg ha hasonlót látnának,

Ilyesmit is csak eladni akarnának.

Csak tologat az élet egyik oldalról a másikra,

Töprengek a jövőmön két fal között ragadva.

Nézem az embereket, de nem értem mit mért tesznek,

Csak támadják a másikat miközben védekeznek.

Rátok nézek, drága szüleim, egymást fojtjátok,

A kés a kezetekben, épp hogy egymásnak nem dobjátok.

Egymást sértitek, a látványtól sírok.

Nem volt elég ennyi? Már írni sem bírok.

Falként állok köztetek, próbálok segíteni,

Érzem hiába, mert így sem változik semmi.

Csak érzem a kötelet, két oldalról szorongat,

A gyerekkori gondok már elég bajt okoztak.

Soha ne kérj bocsánatot érzelmeid kimutatásáért, mert ha azt teszed, akkor az igazságért kérsz elnézést...

Ha az élettől citromot kapsz, csinálj belőle limonádét!:)

Sokáig, amíg egyedül voltam,

Te itt voltál velem és a kezem fogtad.

Vigyáztál rám, hogyha nem is kértem.

Visszahúztál, ha rossz irányba léptem.

Az által, amiket sokszor értem tettél,

Egy pár hónap alatt a legjobb barátom lettél.

Köszönöm ezt neked, hogy mindig itt vagy velem,

És ha bármi gond van Te azonnal itt teremsz.

Szeretném ha tudnád, hogy rám bármikor számíthatsz,

Ha bármi gond van bennem nyugodtan megbízhatsz.

Ugyanaz a nap, ugyanaz a hely,

Az élet monotonsága a pokolba terel.

Te beszélsz hozzám, én nem reagálok,

Láthatóan itt vagyok, de máshol járok.

Hiába nézek, hogyha mindent másképp látok,

Szememben a könnycseppek elmossák a várost,

A látványt. Fejemben már totális a káosz.

Csak várok, talán elér az utolsó átok.

Szívem az mit a halálnak most végleg kitárok.

Lent feküdtem a padlón, de Te tovább rugdostál,

Utána hiába könyörögsz, nem kell a talpnyalás.

Nem vártam én segítséget, csak egy nyugodt percet kértem,

Hogy ne kelljen a műmosollyal sírva feléd néznem.

Hisz nekem tilos kimutatnom, hogy mit is érzek valójában,

De segítenem muszáj, sajnos nehezen megy mostanában.

Szívesen nyújtom kezem, hisz tudod rám mindig számíthatsz,

Csak fáj, hogyha rólam van szó, Te csak unottan ásítasz.

Nem akarom már, hogy belém láss, nem is kell a segítség,

Átnézel rajtam, amit érzek Neked semmiség.

Én csak folytatom a munkám, elmondom egy imában,

Rabszolgának érzem magam ebben az elfakult világban.

Sokszor kap el az érzés, hogy feladnék mindent,

De életben tart egy kis láng, legbelül itt bent.

Egy olyan láng mit nem a szerelem fűt,

Hanem egy személy, ki néha a padlóra küld.

Hisz nekem csak az Ő véleménye számít,

És érte én megtennék bármit!

Te vagy az a valaki! Te mindig velem voltál,

Még akkor is, ha épp nem akartuk egymást,

Se látni, se egymás szemébe nézni,

De nélküled én nem tudnék élni.

Ha velem vagy akkor boldog vagyok,

A vidámságtól a plafonon szállok.

Az egyéniséged nekem egy méreg,

Ami nem öl meg hanem ez tart élve.

Mikor megszülettem és Te a karodban tartottál,

És az életem során, oly sokszor átkaroltál.

Ezekben rejlett nekem a végtelen biztonság.

Sokszor voltam szarul, de Te mindig ott voltál.

Még ha nem is szóltál hozzám akkor is,

Mert a jelenléted az ami felderít.

Bár néha begurulsz, mint egy vadállat,

Pedig tudom megoldást mindig találhatsz.

Találhatsz csak változtass, változtass és változhatsz.

Hisz tudod rám mindig, mindenben számíthatsz!

Egyetlen bátyám, rám mindig számíthatsz,

Ha bármi gond van bennem nyugodtan megbízhatsz!

Én itt leszek Neked, történjék bármi!

Veled leszek örökre, történhet akármi!

Nekem Te vagy a lételem, Melletted nem létezik félelem.

Csak egy! Hogy olyan világba taszítanak ahol nem létezel.

Nélküled csak egy üres lélek vagyok.

Ha nem vagy itt én csak egy szerepet játszok…

Egy szerepet, egy világban, hol nem létezik szeretet.

Az emberek nem nevetnek az örömteli vicceken.

Mik Tőled erednek! Az emberek miattad nevetnek!

Mosolyt az arcukon, miattad viselnek!

Olyan vidám vagy és mégis szomorú,

De ne félj soha mi melletted maradunk!

Ha látom, hogy sírsz, vérzik a szívem,

De ha nem látom, akkor is érzem.

Te vagy a legjobb testvér, kit kívánhatnék.

Így lett belőled szememben példakép.

Akárhányszor nézlek, egyre jobbnak látlak!

Ha megölsz egyszer, akkor is szeretni foglak!

A boldogságodért meg is halnék,

Barátok, szerelmek… mindent feladnék!

Csak, hogy láthassam a mosolyt az arcodon.

Nekem Te vagy a legfontosabb a világon!

Itt vagy hozzám közel, de mégis oly távol,

Barátaid segítő kezétől gyakran elzárkózol.

Szeretnénk, ha hagynád, hogy segítsünk,

És együtt mi, bármit megtehetünk.

Egyetlen bátyám, rám mindig számíthatsz,

Ha bármi gond van bennem nyugodtan megbízhatsz!

Én itt leszek Neked, történjék bármi!

Veled leszek örökre, történhet akármi!

A fájdalom a lelkemben nem hagy engem élni,

A múltam meghatároz, nem hagy tovább lépni.

Belül vérzik a szívem, Te mosolyt látsz az arcomon,

Nem akarom, hogy belém láss, a fájdalmam eltakarom.

Szeretnék eltűnni, nem akarom, hogy sírni láss,

Eddig küzdöttem, de érzem nem fogom  ezt bírni már.

Kábultan  és összetörve itt állok egyedül, azon tűnődöm,

Mit mondtam Neked utoljára, reménykedem, hogy találok

egy utat, hogy visszafordíthassam az időt.

I'm fed up with spending hours 'perfecting' myself for the guy who don't fall back into me, crying over him every night, wearing fake smile to hide my tears.. and i'm done trying to make things work when they clearly aren't meant to be.. I can't stand it anymore.
~ Elegem van abból hogy órákot töltök azzal hogy 'tökéletes' legyek egy olyan srácnak aki nem viszonozza az érzéseimet, hogy éjszakákat sírjak át miatta, hogy hamis mosolyt viseljek azért hogy elrejtsem a könnyeimet.. végeztem azzal hogy próbálom a dolgokat rendbe hozni mikor tisztán látszik hogy nem fog sikerülni.. nem bírom tovább

Have you ever wondered why she looks out the window everytime when she cathces your eye? Well, boy, it's to hide the tears you made her cry
~ Elgondolkodtál már azon, hogy vajon miért néz ki mindig az ablakon mikor elkapja a pillantásod? Azért, hogy elrejtse az érted hullajtott könnyeket

Egy átlagos barát vendégként viselkedik nálatok, az igaz barát kinyitja a hűtőt és kiszolgálja magát.

I thought I knew you, but I guess it's easier to see what we want than to look for the truth.
~ Azt hittem ismerlek, de azt hiszem, könnyebb az igazság helyett azt látni, amit akarunk

Minden nap ha nem voltam ott hiányoztam neked.

De most mégse bizonyítja ezt semmilyen tetted.

Az sem izgat már, hogy hazugság volt minden,

De akkor engedd, hogy eltávozzak most már innen!

Csak egyet kérek Tőled, bár fáj, hogy ezt kell mondanom.

Ne ejtsd ki a szádon, hogy mi barátok voltunk egykoron.

Nem értem, hogy tudtam elhinni, hogy fontos vagyok neked,

Hisz eldobtál magadtól, már nem fogod meg kezem.

Már csak Te vagy nekem, akiért élek.

Te itt vagy ha lelkem rossz útra téved.

Átölelsz, megnyugszom, melletted nem félek,

Talán az élettől már mást nem is kérek.

Néha pont az a személy segít, kitől sohasem várnád.

Néha olyan álmot kergetsz, mit leginkább mélyen elásnál

Néha rájössz, hogy van más út is a folytonos sírásnál…

Szívemet a fájdalom a föld mélyébe húzza,

Talán jobb annál, hogy az a valaki összezúzza.

Eldobtál magadtól, még most sem értem mért,

Pedig én adnék még esélyt, hogyha te is szeretnéd.

Nélküled hasztalannak tűnik minden levegővétel,

Ha nem vagy velem a szívemben ürességet érzek.

Félek tovább lépni, nem tudok már élni,

Egy utolsó esélyt szeretnék Tőled kérni!

A legboldogabb ember voltam, még akkor is ha gondok voltak,

Mindig mindenben a szépet láttam, megoldást mindenre találtam.

A szívemben égtek a vágyak, hogy az élet örömei még várnak,

Reményteli vágyakkal éltem mindig a mának!

Az élet nehéz utakra terelt, ezzel keményen megnevelt,

De a bajok sosem érdekeltek, ezeket mindig félretettem,

Gondjaim mindig elrejtettem, szívem belül sírt, de még így is nevettem.

Megtanultam elviselni a szívből jövő fájdalmat,

Megtanultam védekezni, még akkor is ha támadnak,

Megtanultam szívből nevetni, keservesen zokogni,

Megpróbáltam felejteni, minden gondot eltemetni.

Reményeim porba hulltak, vágyaim elsorvadtak,

Minden miért küzdöttem a föld alatt nyugszanak.

Mára egy megtört lélek, átvette a szerepem.

Sajnos elhagyott engem drága, egyetlen szerelmem,

Kit én szívből szerettem, még most sem felejtettem,

Azokat a napokat, mik vele boldogan telhettek.

Minden egyes percet egy örökkévalóságnak éltem meg.

Most meg minden álmom és vágyam hirtelen semmivé lett.

A hangulatingadozásaimtól lassan frászt kapok,

A túlvilágra a gondoktól lassan át is mászhatok.

Mi ez a faszság, hogy mikor újra látnám a kiutat,

Visszalök a mélybe, hogy elragadjon az indulat.

Mikor lesz már vége ennek a folytonos küzdelemnek?

Sajnos egyre inkább érzem, hogy vége a türelmemnek.

Nem adnám fel hidd el, mert érted érzem megéri élni!

De nem tudok már mit tenni mert elegem van félni.

Elfutnék a gondok elől, de Te itt teremsz a semmiből,

Erőt öntesz belém, hogy ne törjek meg ennyitől.

Mindig mindenre egy új ötleted van,

Csak az a baj ezzel, hogy hamar elillan.

Ilyenkor gondolkozom azon, hogy megérte itt maradni?!

Talán jobb lett volna az életet hagyni nélkülem tovább haladni.

Ne nézz rám! Ne érints! Ne szólj hozzám! Ne szépíts!

Ne tarts itt! Eressz el! Ne gondolj rám! Felejts el!

Felejtenék! Nem tudok. Elmennék, de izgulok.

Körül vesz egy kis burok, mi megvéd hogyha indulok.

Megvéd Tőled, eltaszít. Az emléked már nem tart itt!

Itt hagylak, feledlek. Elmegyek, hisz Te kérted!

Az összegyűjtött terhek egyre növekednek,

Az elnyomott érzések bújni törekednek.

Fáj minden pillanat, körülvesz a harag,

Mért van az, hogy az indulat mindig bennem marad?

Harc! Harc! Elborul az elme.

Nem segíthet más, ha elveszett a fegyver.

Fegyver a haragra, mit néha beveszel,

És minden apró dolgot higgadtabban kezelsz.

De nem segíthet semmi, ha már egymásnak estek,

És ne csodálkozz bazd meg, hogy te lettél a vesztes!

Kérlek próbáld megérteni, hogy mit érzek, mert egyedül félek

És nem bírom ezt a sok összegyűjtött terhet, amit cipelek

Csak küszködöm, az élet ellen mit elbukok

Pedig azt jól tudom, hogy sosem kéne elfutnom,

De azt nem tudom, hogy mit tehetnék, mert egyedül vagyok utamon.

A magány lett az otthonom. És most ez ellen kéne harcolnom?

Hát nem tudom, kérlek adj időt, mert egyességre kell jutnom,

Magammal és, hogy mit rejt most a tudatom.