Újra magamba zuhanva az összetört álmokkal.
Megint visszaesve a meggyötört vágyakkal.
Hiába vágyom rá, hogy amit szeretnék elérjem,
És azt is csak várhatom, hogy bárki is megértsen.
Egyedül érzem magam, hiába ez a sok ember ki körbevesz,
Mert a magány mit legbelül érzek, érzem, hogy tönkre tesz.
A szívem, mint egy feketelyuk elnyeli a kevés jót is.
Sírok az érzéstől, nem bírom már, ezt érzem most is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.