Helgicica

Újabb nap, rossz gondolatokkal ébredtem, kisebb szúró hasi fájdalmak, nagyon erős remegés, a fejem majd szétrobbant. Mély levegő, aztán kifúj, fáradt sóhaj száll a levegőben… valamivel jobb? Később visszaaludtam és az újabb ébredéskor hullámzó hátfájás. A légzést folytatom és elhitetem magammal, hogy jót tesz. Majd ismét visszaalszom és hajnalba, egy hangos sikolyra ébredek, amit először nem tudok beazonosítani, hogy honnan ered... Mindegy talán nem is érdekel… Nagy nehezen ismét visszaalszom… Álmomban egy szűk peremen sétálok. Majd meglátok egy lépcsőt, azt gondolva, innen már hazatalálok. Mielőtt megtenném a második lépést, a lépcső összeomlik. Zuhanás, zuhanás… Egyszer földet érek talán… Majd a földe csapódva fölébredek…Újabb nap…igen…Talán valami változik. Reggel a rutin dolgok, aztán irány a sok értelmetlen teendő. Mielőtt elindulok még váltok pár szót egy személlyel. Kilépek az ajtón. Az emberek csak néznek. Nem értem, hogy mért. Aztán magamra nézek. A testem remeg. Úgy nézhetek ki mint egy kiégett drogos, aki most szökött el az elvonóról…gondolom magamban. Nem számít, mennem kell. Bár tartok attól, hogy ez a nap is olyan szörnyű lesz, mint a többi. Nem tévedtem sokat. Valahogy mindig ez jön le. De ez se számít, egész jól beleszoktam. Talán már ez tűnik természetesnek. Később ismét otthon. Folytatja, amit elkezdett reggel, csak nagyobb lendülettel. Már felkészült. Egy-két óra múlva ismét egyedül. Még ez is jobb, bár nem szeretek egyedül lenni. De így felkészülhetek arra, hogy nemsokára újra le kell feküdnöm és újra átélnem mindezt.