Már egy ideje nem aludtam, ragadnak le szemeim.
Álmatlanul töprengek, hogy legyenek új terveim.
Tetteim a világ felé, hogy hasznot lássak az életben,
Hisz lételem, de kétkedem, hogy valaha elérhetem.
Néztelek. A látványtól megdermedtem. Nem tettettem,
Egy percet sem amíg veled lehettem,
Hisz érted feladtam volna mindenem.
Nekem Te voltál az életem! Te tartottál életben!
Mikor néztelek és te néztél engem, éreztem, hogy létezem!
De nélküled már elvesztem, a szívem meg lett mérgezve.
Hagyj elveszni! Nem akarok többet szenvedni.
Nem akarok semmi mást csak véget vetni,
Szánalmas életemnek, mit nem nevezek már élvezetnek.
Én csak kérdeztelek, Te nem feleltél,
Rám sem néztél, kiröhögtél,
Összetörtél. Az elején még ösztönöztél.
Visszajöttél, megrontottál, utolsó csókot adtál,
Elrohantál. Szívem mindvégig Te rád várt.
De elhagytál, így egyetlen dologra vágyom már,
Hogy hallják meg a kérésem és hagyjanak eltávozni,
Mert nem akarok már mást csak meghalni!!!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.