A legboldogabb ember voltam, még akkor is ha gondok voltak,
Mindig mindenben a szépet láttam, megoldást mindenre találtam.
A szívemben égtek a vágyak, hogy az élet örömei még várnak,
Reményteli vágyakkal éltem mindig a mának!
Az élet nehéz utakra terelt, ezzel keményen megnevelt,
De a bajok sosem érdekeltek, ezeket mindig félretettem,
Gondjaim mindig elrejtettem, szívem belül sírt, de még így is nevettem.
Megtanultam elviselni a szívből jövő fájdalmat,
Megtanultam védekezni, még akkor is ha támadnak,
Megtanultam szívből nevetni, keservesen zokogni,
Megpróbáltam felejteni, minden gondot eltemetni.
Reményeim porba hulltak, vágyaim elsorvadtak,
Minden miért küzdöttem a föld alatt nyugszanak.
Mára egy megtört lélek, átvette a szerepem.
Sajnos elhagyott engem drága, egyetlen szerelmem,
Kit én szívből szerettem, még most sem felejtettem,
Azokat a napokat, mik vele boldogan telhettek.
Minden egyes percet egy örökkévalóságnak éltem meg.
Most meg minden álmom és vágyam hirtelen semmivé lett.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.