Nem értem, hogy bármit is csinálok, senkinek sem tetszik.
Mindenki csak támad, a fájdalmamon már semmi sem enyhít.
Még egészen kicsi voltam, amikor azt hittem minden változik,
Kisüt majd a Nap és az örökös rossz idő távozik.
Csak álltam, és vártam a csodára, hogy hoz majd egy szebb világot,
Minden élőt megszáll a béke, még mindig ezt kívánom.
A remény szikrája még itt csillog a szememben,
De nem tudom még meddig, vakítanak a könnyek.
Mozdulatlan testem, szememből patak csorog,
Mért maradjak itt? Mondj egyetlen okot…
Tisztán látok, nincs semmi ami elvakít,
Tisztán látom, hogy ez a világ, ahogy van eltaszít.
Önző lennék, ha elmennék, sok szívet összetörnék.
Hülyeség lenne az egész, csak kínodban röhögnél.
De mond meg ha itt vagyok, mért mindig csak támadtok?
Belülről éget ki ez az őrjítő fájdalom…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.