Csak tologat az élet egyik oldalról a másikra,
Töprengek a jövőmön két fal között ragadva.
Nézem az embereket, de nem értem mit mért tesznek,
Csak támadják a másikat miközben védekeznek.
Rátok nézek, drága szüleim, egymást fojtjátok,
A kés a kezetekben, épp hogy egymásnak nem dobjátok.
Egymást sértitek, a látványtól sírok.
Nem volt elég ennyi? Már írni sem bírok.
Falként állok köztetek, próbálok segíteni,
Érzem hiába, mert így sem változik semmi.
Csak érzem a kötelet, két oldalról szorongat,
A gyerekkori gondok már elég bajt okoztak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.