Unom már az érzést, meg sok elcseszett kérdést.
Nem kell már a válasz sem, csak a szomorúság áraszt el.
Itt vannak a barátok, ja hogyne persze mondhatod,
De nem látok én egyet sem, csak felém int egyet merészen,
Hogy úgy tűnjön ő segített, megpróbálta, de nem lehet.
Nem lehet ez tényleg így van, és ezért éjszakákat is átsírtam.
Átsírtam és most is átsírom, néha abba hagyni sem bírom.
Kínoz az érzés, kínoz a tudat, de itt van velem Valaki aki mutatja az utat. (L)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.