Szánalmas állapot,
elvesztett harcok.
Magyarázhatok,
elétek állok.
Megtettem már sokszor,
és ha látnám, hogy megérte,
Megtenném még százszor,
bár soha sincs eredménye.
Az emberekből hiányzik,
hogy érezze a fájdalmat.
Főként ezért hibázik,
mert leszarja a másikat.
Van, aki könnyen kapja meg azt akit szeret,
van aki sír és szenved...
Van aki könnyek nélkül tud feledni,
s van aki meghal mert igazán tud szeretni...
Feltettem a kérdést, nagyot legyintettél,
Legbelül fáj, hogy Te sosem segítettél,
Unom már a felfogást, unom már az átkokat,
Eldobnám a picsába, ledobnám a láncokat.
De körül vesz a sötétség, átölel a fájdalom,
Hogy magamra hagyj végre, állandóan várhatom.
Nem akarom, hogy itt legyél, nem kell a színjáték,
Mese volt az egész, hogy az élet egy vígjáték.
Messze áll tőlem, hogy nevessek a sorsomon,
Hisz Te is itt keseríted, minden egyes holnapom.
Csak reménnyel álltam, hogy valami talán változik,
Ő elment már rég, de a rossz mégsem távozik.
Minden teher, minden gond, itt maradt most rajtunk.
Minden egyes nap a lételemért hajtunk.
Hiába a kitartás, valamit másképp kéne csinálni,
A változásba hittem, de hidd el nem fogom kivárni!
Szívem szívből adom Neked,
Talán Te ezt mégsem hiszed.
Neked adnám az életem,
Érted feladnám a létemet.
Ezt sokszor mondtam már Neked,
De Te mégis mindig ellököd a kezem.
Csak a hiányod érzem,
Szívemből vérzek.
Vakítanak a könnyek,
Csak kéne egy ötlet,
Hogy ismét átöleljelek és érezzem,
Hogy itt vagy velem és létezem.
Nélküled egy üres lélek vagyok,
Ha nem vagy itt csak pangok,
Az üresség marja szívemet,
Csak esélyeket kérhetek.
De Te nem bízol bennem,
Nem tudom mit kéne tennem…
„Elhidegültünk a szívem sem forró,
Úgy érzem magam, mint egy elszáradt kóró.
Ha rajtam múlna, már nem lenne barátom,
Azt látom néha szinte idegen a családom.
Ez mind az én hibám, mindenért bocsánat.
Magányos vagyok, csak nézd meg a szobámat!
Sötét és kihalt nincsenek emlékek halomban,
Didereg a szívem, ott kuporog a sarokban.
Érzelmeim tengere befagy és kiapad,
Nem vagyok más csak egy kiszáradt sivatag.
Csak most érzem tettem szörnyű oldalát,
És sajnálom, hogy akkor nem figyeltem oda rád.
Forró a nappal, de az éjszaka jéghideg,
Hogy itt legyél velem Neked nem éri meg.
Pedig én is vágynék már, akarom, kérlelem,
Ha kibírsz még engem, kérlek légy velem.”
Néha az álom jobb, mint a valóság,
De olykor itt ér a legnagyobb csalódás.
Kérdések kérdése kering a fejemben.
Mért nincs olyan személy, ki választ ad ezekre?
Lefekszem este, már látom a holnapot,
Unom már az egész nyomasztó korszakot.
Fekszem az ágyamon, hibáimon merengek,
Borúsan tekintek számtalan tettemre.
Nem vagyok büszke rá, de én is sokszor hibázok,
Hisz ember vagyok, ezért sokszor azzal vitázok,
Kikkel sohasem tenném, hisz szeretem őket,
Ilyenkor kóválygok egy homályos ködben.
Néha el is veszek, fekszem a porban,
Rágom a fejem, hogy idáig jutottam.
Már nem élvezek semmit, nincs, amin nevessek,
Nem látom értelmét, hogy reggelente felkeljek.
Ez a folytonos állapot, eltaszít mindentől,
Nem jövök rá, hogy mászhatok ki ebből.
Nem értem, hogy bármit is csinálok, senkinek sem tetszik.
Mindenki csak támad, a fájdalmamon már semmi sem enyhít.
Még egészen kicsi voltam, amikor azt hittem minden változik,
Kisüt majd a Nap és az örökös rossz idő távozik.
Csak álltam, és vártam a csodára, hogy hoz majd egy szebb világot,
Minden élőt megszáll a béke, még mindig ezt kívánom.
A remény szikrája még itt csillog a szememben,
De nem tudom még meddig, vakítanak a könnyek.
Mozdulatlan testem, szememből patak csorog,
Mért maradjak itt? Mondj egyetlen okot…
Tisztán látok, nincs semmi ami elvakít,
Tisztán látom, hogy ez a világ, ahogy van eltaszít.
Önző lennék, ha elmennék, sok szívet összetörnék.
Hülyeség lenne az egész, csak kínodban röhögnél.
De mond meg ha itt vagyok, mért mindig csak támadtok?
Belülről éget ki ez az őrjítő fájdalom…
Újabb nap, rossz gondolatokkal ébredtem, kisebb szúró hasi fájdalmak, nagyon erős remegés, a fejem majd szétrobbant. Mély levegő, aztán kifúj, fáradt sóhaj száll a levegőben… valamivel jobb? Később visszaaludtam és az újabb ébredéskor hullámzó hátfájás. A légzést folytatom és elhitetem magammal, hogy jót tesz. Majd ismét visszaalszom és hajnalba, egy hangos sikolyra ébredek, amit először nem tudok beazonosítani, hogy honnan ered... Mindegy talán nem is érdekel… Nagy nehezen ismét visszaalszom… Álmomban egy szűk peremen sétálok. Majd meglátok egy lépcsőt, azt gondolva, innen már hazatalálok. Mielőtt megtenném a második lépést, a lépcső összeomlik. Zuhanás, zuhanás… Egyszer földet érek talán… Majd a földe csapódva fölébredek…Újabb nap…igen…Talán valami változik. Reggel a rutin dolgok, aztán irány a sok értelmetlen teendő. Mielőtt elindulok még váltok pár szót egy személlyel. Kilépek az ajtón. Az emberek csak néznek. Nem értem, hogy mért. Aztán magamra nézek. A testem remeg. Úgy nézhetek ki mint egy kiégett drogos, aki most szökött el az elvonóról…gondolom magamban. Nem számít, mennem kell. Bár tartok attól, hogy ez a nap is olyan szörnyű lesz, mint a többi. Nem tévedtem sokat. Valahogy mindig ez jön le. De ez se számít, egész jól beleszoktam. Talán már ez tűnik természetesnek. Később ismét otthon. Folytatja, amit elkezdett reggel, csak nagyobb lendülettel. Már felkészült. Egy-két óra múlva ismét egyedül. Még ez is jobb, bár nem szeretek egyedül lenni. De így felkészülhetek arra, hogy nemsokára újra le kell feküdnöm és újra átélnem mindezt.
Szentendrén vagyunk nagyon éhes vagyok mondja anya hogy veszünk gyrost
mondom zsír örültem.. kaja kaja
bemegyünk köcsög a gyroszos.. várunk vagy 10percet hogy felvegye a rendelést..
ok kész kifizettük
megyek na mondom finom jeee
harapom azt valamiért nem ment a harapás..
ránézek mondom egy kis rágós husi..
oks megfogom hogy kidobjam erre mit látok bakker
az egész egy nagydarab mócsing
egybe az egész...
na mondom az anyád picsája
visszavittem kérdezem elnézést de ezzel mit csináljak? egyedül mentem
mondja dobjam ki -.-
az anyád faszát de geci mondom
és ez a megoldás?
??
mondja igen sajnálja nem tud mit csinálni...
mondom igen? ez a válasza?
mondja igen
azt bebasztam a pultba azt mondom cső
aztán Anti bement újra és elkérte a pénzt
ennyi.. és vissza adta
………
kurva éhesen egy mócsing darabba harapok....
Ne gondolkodj.
Ha gondolkodtál, ne mondd el.
Ha elmondtad, ne írd le.
Ha leírtad, ne írd alá.
Ha aláírtad, ne csodálkozz.
Elviselhetetlen lett a világ. Az emberek gyűlölnek, átvernek, gyötörnek, elhagynak, nem szeretnek.
Ugyanaz a mókuskerék napról napra, ugyanazok az utálkozó tekintetek, hanghordozások.
Csinálják csak, de nélkülem!
Elegem van ebből az örökös lelki fájdalomból.
Eltűnök. Felszívódok. A legegyszerűbb, legfrappánsabb megoldás.
You are the only thing in this screwed up world that's right
~ Ebben az elcseszett világban te vagy az egyetlen jó dolog
You can close your eyes to things you don't wanna see, but you can't close your heart to things you don't wanna feel
~ Becsukhatod a szemed azok előtt a dolgok előtt, amiket nem akarsz látni; de a szívedet nem csukhatod be, hogy ne érezz
Még egy nap egyedül, már nem félek a magánytól…
Feladok mindent, semmi nem javul magától…
Nincs semmi ami megmenthet a haláltól…
A boldogságot a patikából egy tablettából kapom,
Vagy ha Veled vagyok és Te feldobod a napom.
A gondoktól úgy érzem lassan rám szakad a plafon,
De ha velem vagy tudatlanul elszáll minden bajom…
Nincsen benned bűntudat? Hangzik el szádon…
Nincsen baszd meg csak gyűlölet, mi elönt mint egy átok!
Csak egy perc míg az élet lepereg a szemem előtt,
Látok egy gyereket ki nem mondhatja soha, hogy felnőtt…
Vagy talán mégis? Mit is rejt a felnőttség?
Tizennyolcat betöltötte, de a feje tiszta őrültség.
Más élet, más nézet, más képlet, más végzet,
Lásd a Földön mindenki máshova lépeget.
Eltérő harcok, eltérő küzdelem,
Folytonos szenvedés, eltérő ütemben.
Érzed a fájdalmat?.... örökre megmarad
A szívedet elnyeli de végül majd feltámad.
Adok csak adok…vagy adjak még? Nem tudom…
Kapok egyszer én is? Az agyam addig elunom.
Hogy megy ez mégis, hisz a kérdés is választ követel,
Úgy látszik ez elmarad, hiába indulsz nagy lökettel.
Várjak még maradjak? Bánattal haladjak?
Akarjak? Harcoljak? Vagy mindent feladjak?
Hallgassak? Eltűrjek? Szeressek vagy gyűlöljek?
Nincs semmi a világom mi minden rosszat eltűntet…
Nem tudok már semmit, nincsen bennem érzelem,
Minden ami bennem volt elmosta a félelem.
Állandósult rettegés, folytonos szorongás,
Nem látok már kiutat, nem kapok feloldozást.
Mi az amit szeretnék? Talán egyszer megtudom,
A boldogsághoz egyszer én is talán eljutok.
Ezt mondom persze, úgy hogy talán elhiszed,
De most is ott állok, hogy érzem tényleg megteszem.
A gondolat rágja fejem, megőrülök a hallgatásba,
Titkon erre vágyom? Vagy netán a változásra?
Csak látnék egy táblát melyen a menedék szó villog!
Kapnék néha olyat is mit úgy hívnak, hogy indok…
If you look inside a girl's heart.. you'll see how much she really cries. You'll find hidden secrets, best friends and lies. But you'll see what (maybe) you'll never understand: how hard is to stay stong when nothing's right, everything is wrong!
~ Ha belenézel egy lány szívébe.. meglátod azt, hogy mennyit sírt valójában. Látni fogsz titkokat, barátokat, hazugságokat.. De látni fogod azt is, amit (talán) sosem érthetsz meg: hogyan tud erős maradni akkor is, mikor semmi sincs rendben
Csak ugatsz baszd meg, de nem látsz belém,
Egyszer végighallgatnál, mindent megértenél.
De talán az önzőséged végleg elvakít,
A hiányod is érzem hisz Te sohasem vagy itt.
Az idegtől a szavak csak repkednek a papíron,
Az élet megőrjít, de Te azt mondod, hogy kibírom.
Szükségem van a segítségre, nem egyszer mondtam már,
Hogy is értenéd, hogyha egyszer sem figyelsz rám?!
Értetlenül állítod, hogy ez is az én hibám,
Jobb lenne ha magadba néznél és nem kritizálnál.
De Te mondjad csak a magadét, temess a föld alá,
Hogy még jobban érezhessem nincs jobb a halálnál.
Nem tudom, hogy mit tegyek, sírjak vagy nevessek?
Mit kell tennem ahhoz hogy újra boldog lehessek?
Megkérdezted mi baj van.
Mosolyogtam és mondtam, hogy semmi.
Ezután megfordultam és azt suttogtam minden…
Nem mindenki azért megy el, mert el akar menni.. van aki azért, mert már nincs értelme tovább maradni....
Amikor érzed, hogy már nem érzel semmit,
Csak a fájdalom mi legbelül gyengít.
Odalép hozzád, kérdezi mi bánt,
Egy darabot a szívedből egyből kiránt.
Nem vágja le, hogy mit érzel belül,
Csak a bánatot látja mi a szemeden kiült.
Hunyd le a szemed, élvezd az álmot,
Másra sem vágysz minthogy karjába zárjon.
De mért nem érti? Ezt mért nem érzi?
Minden pillantásod a jelenlétét kéri.
Nézi, tekinteted a semmibe mered,
Nem tudod elfelejteni az együtt töltött perceket.
Látja , hogy sírsz, mégsem érti mért,
Szíved legbelül csak egy dolgot félt.
Félted az érzést, félted a vágyat,
Csak próbálsz örömöt keresni a mában.
Félsz újra szeretni, majd ismét feledni,
Hisz érzed ebből semmi sem fog kisülni.
Vajon mért? Csak mond el, hogy mért?
Talán az élettől túl sokat kérsz?
Vagy talán a vártnál többet remélsz?
Inkább fordíts hátat a világnak és élj!
A világ fájdalmát már nem bírom elviselni,
A szenvedést a szívemből nem tudom eltörölni.
Az emberek fájdalmát szívemben hordozom,
A rosszul hozott döntéseiket magamhoz láncolom.
Hibákból élünk, hisz ez tesz minket emberré,
De ha a hatalom a kezedben lenne, mond el nekem mit tennél?
Mindenkinek nehéz a helyes úton járni,
És a rossz gondolatot a fejekből kizárni.
Ha kívánhatnék én csak egy dolgot kérnék,
Hogy ezen a Földön mind békességben élnénk.
Sok dolog van még amit el szeretnék érni,
Csak egy dolgot szeretnék nyugalomban élni.
Nem kérek én sok mindent, nem hajt a kapzsiság,
A szívemben a sötét oldal csak a fájdalom már.
Az emberek a világon egyre többet akarnak,
És nem elégednek meg az apró dolgokkal.
Egy gyönyörű látvány nekik már semmiség,
Nekem feldobja a kedvem egy egyszerű jelenség.
Ahogy rásüt a Nap a vakító tengerre,
És oly szépen csillog mintha kristályból lenne.
Valószínőleg ha hasonlót látnának,
Ilyesmit is csak eladni akarnának.
Csak tologat az élet egyik oldalról a másikra,
Töprengek a jövőmön két fal között ragadva.
Nézem az embereket, de nem értem mit mért tesznek,
Csak támadják a másikat miközben védekeznek.
Rátok nézek, drága szüleim, egymást fojtjátok,
A kés a kezetekben, épp hogy egymásnak nem dobjátok.
Egymást sértitek, a látványtól sírok.
Nem volt elég ennyi? Már írni sem bírok.
Falként állok köztetek, próbálok segíteni,
Érzem hiába, mert így sem változik semmi.
Csak érzem a kötelet, két oldalról szorongat,
A gyerekkori gondok már elég bajt okoztak.
Soha ne kérj bocsánatot érzelmeid kimutatásáért, mert ha azt teszed, akkor az igazságért kérsz elnézést...
Sokáig, amíg egyedül voltam,
Te itt voltál velem és a kezem fogtad.
Vigyáztál rám, hogyha nem is kértem.
Visszahúztál, ha rossz irányba léptem.
Az által, amiket sokszor értem tettél,
Egy pár hónap alatt a legjobb barátom lettél.
Köszönöm ezt neked, hogy mindig itt vagy velem,
És ha bármi gond van Te azonnal itt teremsz.
Szeretném ha tudnád, hogy rám bármikor számíthatsz,
Ha bármi gond van bennem nyugodtan megbízhatsz.
Ugyanaz a nap, ugyanaz a hely,
Az élet monotonsága a pokolba terel.
Te beszélsz hozzám, én nem reagálok,
Láthatóan itt vagyok, de máshol járok.
Hiába nézek, hogyha mindent másképp látok,
Szememben a könnycseppek elmossák a várost,
A látványt. Fejemben már totális a káosz.
Csak várok, talán elér az utolsó átok.
Szívem az mit a halálnak most végleg kitárok.
Lent feküdtem a padlón, de Te tovább rugdostál,
Utána hiába könyörögsz, nem kell a talpnyalás.
Nem vártam én segítséget, csak egy nyugodt percet kértem,
Hogy ne kelljen a műmosollyal sírva feléd néznem.
Hisz nekem tilos kimutatnom, hogy mit is érzek valójában,
De segítenem muszáj, sajnos nehezen megy mostanában.
Szívesen nyújtom kezem, hisz tudod rám mindig számíthatsz,
Csak fáj, hogyha rólam van szó, Te csak unottan ásítasz.
Nem akarom már, hogy belém láss, nem is kell a segítség,
Átnézel rajtam, amit érzek Neked semmiség.
Én csak folytatom a munkám, elmondom egy imában,
Rabszolgának érzem magam ebben az elfakult világban.
Sokszor kap el az érzés, hogy feladnék mindent,
De életben tart egy kis láng, legbelül itt bent.
Egy olyan láng mit nem a szerelem fűt,
Hanem egy személy, ki néha a padlóra küld.
Hisz nekem csak az Ő véleménye számít,
És érte én megtennék bármit!
Te vagy az a valaki! Te mindig velem voltál,
Még akkor is, ha épp nem akartuk egymást,
Se látni, se egymás szemébe nézni,
De nélküled én nem tudnék élni.
Ha velem vagy akkor boldog vagyok,
A vidámságtól a plafonon szállok.
Az egyéniséged nekem egy méreg,
Ami nem öl meg hanem ez tart élve.
Mikor megszülettem és Te a karodban tartottál,
És az életem során, oly sokszor átkaroltál.
Ezekben rejlett nekem a végtelen biztonság.
Sokszor voltam szarul, de Te mindig ott voltál.
Még ha nem is szóltál hozzám akkor is,
Mert a jelenléted az ami felderít.
Bár néha begurulsz, mint egy vadállat,
Pedig tudom megoldást mindig találhatsz.
Találhatsz csak változtass, változtass és változhatsz.
Hisz tudod rám mindig, mindenben számíthatsz!
Egyetlen bátyám, rám mindig számíthatsz,
Ha bármi gond van bennem nyugodtan megbízhatsz!
Én itt leszek Neked, történjék bármi!
Veled leszek örökre, történhet akármi!
Nekem Te vagy a lételem, Melletted nem létezik félelem.
Csak egy! Hogy olyan világba taszítanak ahol nem létezel.
Nélküled csak egy üres lélek vagyok.
Ha nem vagy itt én csak egy szerepet játszok…
Egy szerepet, egy világban, hol nem létezik szeretet.
Az emberek nem nevetnek az örömteli vicceken.
Mik Tőled erednek! Az emberek miattad nevetnek!
Mosolyt az arcukon, miattad viselnek!
Olyan vidám vagy és mégis szomorú,
De ne félj soha mi melletted maradunk!
Ha látom, hogy sírsz, vérzik a szívem,
De ha nem látom, akkor is érzem.
Te vagy a legjobb testvér, kit kívánhatnék.
Így lett belőled szememben példakép.
Akárhányszor nézlek, egyre jobbnak látlak!
Ha megölsz egyszer, akkor is szeretni foglak!
A boldogságodért meg is halnék,
Barátok, szerelmek… mindent feladnék!
Csak, hogy láthassam a mosolyt az arcodon.
Nekem Te vagy a legfontosabb a világon!
Itt vagy hozzám közel, de mégis oly távol,
Barátaid segítő kezétől gyakran elzárkózol.
Szeretnénk, ha hagynád, hogy segítsünk,
És együtt mi, bármit megtehetünk.
Egyetlen bátyám, rám mindig számíthatsz,
Ha bármi gond van bennem nyugodtan megbízhatsz!
Én itt leszek Neked, történjék bármi!
Veled leszek örökre, történhet akármi!
A fájdalom a lelkemben nem hagy engem élni,
A múltam meghatároz, nem hagy tovább lépni.
Belül vérzik a szívem, Te mosolyt látsz az arcomon,
Nem akarom, hogy belém láss, a fájdalmam eltakarom.
Szeretnék eltűnni, nem akarom, hogy sírni láss,
Eddig küzdöttem, de érzem nem fogom ezt bírni már.
Kábultan és összetörve itt állok egyedül, azon tűnődöm,
Mit mondtam Neked utoljára, reménykedem, hogy találok
egy utat, hogy visszafordíthassam az időt.
I'm fed up with spending hours 'perfecting' myself for the guy who don't fall back into me, crying over him every night, wearing fake smile to hide my tears.. and i'm done trying to make things work when they clearly aren't meant to be.. I can't stand it anymore. 
~ Elegem van abból hogy órákot töltök azzal hogy 'tökéletes' legyek egy olyan srácnak aki nem viszonozza az érzéseimet, hogy éjszakákat sírjak át miatta, hogy hamis mosolyt viseljek azért hogy elrejtsem a könnyeimet.. végeztem azzal hogy próbálom a dolgokat rendbe hozni mikor tisztán látszik hogy nem fog sikerülni.. nem bírom tovább
Have you ever wondered why she looks out the window everytime when she cathces your eye? Well, boy, it's to hide the tears you made her cry
~ Elgondolkodtál már azon, hogy vajon miért néz ki mindig az ablakon mikor elkapja a pillantásod? Azért, hogy elrejtse az érted hullajtott könnyeket
Egy átlagos barát vendégként viselkedik nálatok, az igaz barát kinyitja a hűtőt és kiszolgálja magát.
I thought I knew you, but I guess it's easier to see what we want than to look for the truth.
~ Azt hittem ismerlek, de azt hiszem, könnyebb az igazság helyett azt látni, amit akarunk 
Minden nap ha nem voltam ott hiányoztam neked.
De most mégse bizonyítja ezt semmilyen tetted.
Az sem izgat már, hogy hazugság volt minden,
De akkor engedd, hogy eltávozzak most már innen!
Csak egyet kérek Tőled, bár fáj, hogy ezt kell mondanom.
Ne ejtsd ki a szádon, hogy mi barátok voltunk egykoron.
Nem értem, hogy tudtam elhinni, hogy fontos vagyok neked,
Hisz eldobtál magadtól, már nem fogod meg kezem.
Már csak Te vagy nekem, akiért élek.
Te itt vagy ha lelkem rossz útra téved.
Átölelsz, megnyugszom, melletted nem félek,
Talán az élettől már mást nem is kérek.
Néha pont az a személy segít, kitől sohasem várnád.
Néha olyan álmot kergetsz, mit leginkább mélyen elásnál
Néha rájössz, hogy van más út is a folytonos sírásnál…
Nem tudom elhinni, hogy ez az egyetlen megoldás,
Hogy csak ez a kis szar tudja csak feloldani bennem a gátlást,
A szorongást, a rettegést, a félelmet, a szenvedést.
És mért van, hogy azt érzem, hogy már ez is túl kevés?
Csak egy nyugodt életet szeretnék, hol nincsenek már gondok,
Egy olyan helyet, ahol figyelnek, ha valami fontosat mondok,
És nem nevetnek ki, ha valamit elrontok.
Már látnám a kiutat, ahol minden gondot megoldok.
Szívemet a fájdalom a föld mélyébe húzza,
Talán jobb annál, hogy az a valaki összezúzza.
Eldobtál magadtól, még most sem értem mért,
Pedig én adnék még esélyt, hogyha te is szeretnéd.
Nélküled hasztalannak tűnik minden levegővétel,
Ha nem vagy velem a szívemben ürességet érzek.
Félek tovább lépni, nem tudok már élni,
Egy utolsó esélyt szeretnék Tőled kérni!
A legboldogabb ember voltam, még akkor is ha gondok voltak,
Mindig mindenben a szépet láttam, megoldást mindenre találtam.
A szívemben égtek a vágyak, hogy az élet örömei még várnak,
Reményteli vágyakkal éltem mindig a mának!
Az élet nehéz utakra terelt, ezzel keményen megnevelt,
De a bajok sosem érdekeltek, ezeket mindig félretettem,
Gondjaim mindig elrejtettem, szívem belül sírt, de még így is nevettem.
Megtanultam elviselni a szívből jövő fájdalmat,
Megtanultam védekezni, még akkor is ha támadnak,
Megtanultam szívből nevetni, keservesen zokogni,
Megpróbáltam felejteni, minden gondot eltemetni.
Reményeim porba hulltak, vágyaim elsorvadtak,
Minden miért küzdöttem a föld alatt nyugszanak.
Mára egy megtört lélek, átvette a szerepem.
Sajnos elhagyott engem drága, egyetlen szerelmem,
Kit én szívből szerettem, még most sem felejtettem,
Azokat a napokat, mik vele boldogan telhettek.
Minden egyes percet egy örökkévalóságnak éltem meg.
Most meg minden álmom és vágyam hirtelen semmivé lett.
A hangulatingadozásaimtól lassan frászt kapok,
A túlvilágra a gondoktól lassan át is mászhatok.
Mi ez a faszság, hogy mikor újra látnám a kiutat,
Visszalök a mélybe, hogy elragadjon az indulat.
Mikor lesz már vége ennek a folytonos küzdelemnek?
Sajnos egyre inkább érzem, hogy vége a türelmemnek.
Nem adnám fel hidd el, mert érted érzem megéri élni!
De nem tudok már mit tenni mert elegem van félni.
Elfutnék a gondok elől, de Te itt teremsz a semmiből,
Erőt öntesz belém, hogy ne törjek meg ennyitől.
Mindig mindenre egy új ötleted van,
Csak az a baj ezzel, hogy hamar elillan.
Ilyenkor gondolkozom azon, hogy megérte itt maradni?!
Talán jobb lett volna az életet hagyni nélkülem tovább haladni.
Ne nézz rám! Ne érints! Ne szólj hozzám! Ne szépíts!
Ne tarts itt! Eressz el! Ne gondolj rám! Felejts el!
Felejtenék! Nem tudok. Elmennék, de izgulok.
Körül vesz egy kis burok, mi megvéd hogyha indulok.
Megvéd Tőled, eltaszít. Az emléked már nem tart itt!
Itt hagylak, feledlek. Elmegyek, hisz Te kérted!
Az összegyűjtött terhek egyre növekednek,
Az elnyomott érzések bújni törekednek.
Fáj minden pillanat, körülvesz a harag,
Mért van az, hogy az indulat mindig bennem marad?
Harc! Harc! Elborul az elme.
Nem segíthet más, ha elveszett a fegyver.
Fegyver a haragra, mit néha beveszel,
És minden apró dolgot higgadtabban kezelsz.
De nem segíthet semmi, ha már egymásnak estek,
És ne csodálkozz bazd meg, hogy te lettél a vesztes!
Kérlek próbáld megérteni, hogy mit érzek, mert egyedül félek
És nem bírom ezt a sok összegyűjtött terhet, amit cipelek
Csak küszködöm, az élet ellen mit elbukok
Pedig azt jól tudom, hogy sosem kéne elfutnom,
De azt nem tudom, hogy mit tehetnék, mert egyedül vagyok utamon.
A magány lett az otthonom. És most ez ellen kéne harcolnom?
Hát nem tudom, kérlek adj időt, mert egyességre kell jutnom,
Magammal és, hogy mit rejt most a tudatom.
Jobb lesz ha elmondom?
Talán nem, leszarom!
De ha jobb lenne sem tudnám,
mert megöl a fájdalom.
Egyre inkább érzem,
hogy nem sokára feladom.
Már értelmét sem látom,
Hogy meg kellene próbálnom!
Ahogy felkel a nap
a jó kedv is rád virrad.
Ne add fel soha,
ez legyen a jelszavad!
Mindig van esély a javulásra,
csak legyen időd a tanulásra.
Ez az ami majd előre visz,
és a tudásodból lesz igazi kincs.
Mert ha szívvel teszed,
később mindent megtehetsz
és az utad végén majd felnevethetszJ
Az agyam azon töröm, hogy útba vagyok a Földön.
Meg kéne magam ölnöm, hogy minden helyre jöjjön!
És hiába töröm magam, hogy ez az érzés megváltozzon,
És minden ronda gondolat a fejemből eltávozzon,
Mert mélyen belém vésődött, pár szeretett személy által.
Tudom nem segíthet semmi, esetleg veled pár nap.
Pár nap, pár hónap, pár év, vagy netán több,
És talán a szívemben belül, majd minden helyre jön.
Ez a Valaki csak egy személy lehet,
Aki tudja mikor kell, hogy melletted legyen!
Nélküled üres lenne az életem! Nem tudnám mi az a szeretet!
Nehezebb lenne felednem! Érzem Veled mindent megtehetek!
Hisz határok melletted már nincsenek.
Veled a lehetetlen is lehetséges,
Mindennek meg van az eredménye.
Csak érzem, hogy mikor veled vagyok megnyugszik a lelkem.
A kedvem is jobb lesz minden egyes percben!
Egy szikra, egy láng, egy aprócska dobbanás.
Ilyenkor születik szívemben áradás,
Egy látomás, egy alkotás, reményteli vallomás,
Hisz mondtam már, Téged nem pótolhat senki más!
Te vagy az egyetlen, ki mellett igazán boldog lehetek.
A vidámság mi Tőled ered, betölti szomorú életem.
A higgadtságod megnyugtat, melletted látom a kiutat
Ha veled vagyok, furán hangzik, de még az unalom sem untat.
Neked a jóból is csak a rossz jut, az agyadon gyakran átfut.
Mondhatja bárki is, hogy nem így van, és hogy bánatod majd elillan,
Hisz szívedben sokszor bevillan, hogy kit szeretsz sajnos nem itt van.
Szerelmek, barátok, mind itt hagytak egyedül,
Így szíved is ettől majd, szépen-lassan kimerül.
Elvegyül a méreg mit belecsempésztek a szívedbe, a lelkedbe,
Egy lyuktól tátongó gödörbe, szövetkezve az ördöggel,
Szívből jövő örömmel, élvezik, hogy kínozhatnak, mielőtt megölnek.
Én megértem, hogy nem érted, hisz értelme sincs az egésznek,
Hogy mosolyogva feletted, örülnek ahogy elvérzel.
Mért van az, hogy bármit is próbálok, rosszul sikerül?
A javításra meg a lehető összes ötlet rögtön kimerül.
Nem tetszik amit csinálok? És az sem, hogy mért teszem?
Mi a fasznak ugatsz be, csak ezt az egyet kérdezem.
Nem kértem én tanácsot, mégis érzem megfulladok tőlük,
Érzem felrobbanok az idegtől, pedig még nem is vagyok őrült.
